RICHTER GEDEON KÖZPONTI SZÉKHÁZ



FLÓRA NÖVÉNYVILÁGÍTÓ LÁMPATESTEK

FUNKCIONALITÁS, MÉRTÉKTARTÁS ÉS INNOVÁCIÓ: ILYEN LETT AZ ÚJ RICHTER SZÉKHÁZ – AZ OCTOGON MAGAZIN CIKKE

Egy hatszintes épület a Richter Gedeon Nyrt. új irodaháza, mégsem tűnik ilyen magasnak. Hogyan lehetséges ez? Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Végy egy nagy adag funkcionalitást, keverj hozzá mértéktartást és végül adj hozzá egy csipetnyi innovációt. Így szól a design-recept a Richter Gedeon új székházának tervezéséhez. A feladatra a megbízást a ZDA kapta, nem véletlenül. Együttműködésük a nagy gyógyszergyártóval már több mint két évtizedre nyúlik vissza. A 2000-es évek elején ők készítettek a Richter számára átfogó beépítési koncepciót a Gyömrői úti telephelyük egységes építészeti arculatához, majd jött a következő megbízás, a Kémiai Kutató és Irodaépület (KKI), amely akkoriban egy nagyon jelentős fejlesztés volt. Emellett építészetileg is kiemelkedő alkotás, amelyet több rangos díj elnyerése is fémjelzett. A most elkészült székház – a vállalatirányítás új fellegvára – újabb jelentős lépés a Richter életében.

A Cserkesz – Gyömrői – Richter utcai, folyamatosan növekedő telephely már több mint egy évszázada a Richter tulajdonában van, a terület evolúciója a szűkebb városképet is befolyásolta, ma is befolyásolja. Az új székház a Gyömrői úton a Központi Kutatóépület mellett épült fel.

Az építészeti koncepció három fő irányelvre épül: funkcionalitás, innováció és mértéktartás. Ezek a célok határozták meg a tervezési folyamat minden lépését, biztosítva, hogy az épület egyszerre szolgálja a felhasználók igényeit és esztétikailag is kiemelkedő legyen.Az építészeti koncepció három fő irányelvre épül: funkcionalitás, innováció és mértéktartás. Ezek a célok határozták meg a tervezési folyamat minden lépését, biztosítva, hogy az épület egyszerre szolgálja a felhasználók igényeit és esztétikailag is kiemelkedő legyen.

A két épület fizikailag is összeköttetésben van, új híd kapcsolja össze őket, valamint egy konferenciaterem is helyet kapott, így látványban szinte teljesen összenőttek, mégis az új székház teljesen más építészeti karaktert képvisel. A kutatóépület stabilitást sugárzó megjelenésének ellenpontjaként a székház dinamikus hatást kelt. A földszinti alaprajzot nézve mintha egy láthatatlan erő formálná ívesre, a KKI felé húzza a székház „lábnyomát”, amelyet a telken elfoglal. A hátsó oldal egyenes vonalú kontúrja viszont feszesen ellentart a láthatatlan gravitációnak.

Térben figyelve az épületet, a megérkezés felől a homlokzat egy hatalmas hullámot vet azon a helyen, ahol az összekötő híd becsatlakozik a tömegbe. Most egy kicsit álljunk meg és vegyük észre, hogy itt történik az első „léptékvarázslat”. Egy hatszintes irodaház előtt állunk, de egyáltalán nem tűnik magasnak, hogyan lehetséges ez? A második emelettől a homlokzati árnyékoló lamellák rendszert alkotva indulnak, majd mintha a homlokzat hullámzása felkapná és sodorná magával őket. A hullám tetőpontja felé közeledve zsugorodik a méretük, de szép rendben, négy sorban masíroznak a csúcsponton, majd az épület túloldala felé fokozatosan ismét visszanyerik eredeti méretüket. Soronként váltakozva mutatnak színt, vagy fonákot, formájuk pedig fölfelé szélesedik. Tán gyógyszeres fiolákra, a gyógyítás utolsó láncszemére emlékeztetnek? A megfejtés valószínűleg mindenkinél más, ugyanakkor érezhető, hogy itt valami eredeti, nagyvonalú dolog született.

A homlokzat a kutatás és fejlesztés világának két alapvető elemét, az invenciót és a szigorú rendszerezettséget tükrözi. Az elemek mindegyike egy szabályrendszer része, mégis egyedi formát öltenek.A homlokzat a kutatás és fejlesztés világának két alapvető elemét, az invenciót és a szigorú rendszerezettséget tükrözi. Az elemek mindegyike egy szabályrendszer része, mégis egyedi formát öltenek.

A homlokzati hullám nemcsak kívül, de belül is fontos pontja az épületnek, a hídon sétálva itt érkezünk meg a „kürtő”-höz, ami az egész épület lelke, természeti képződményre hasonlítva ferdén hasítja át az épülettömeget a földszinti belső piazzától átellenesen a legfelső szintig. Itt érkeztünk meg a második léptékvarázslathoz. A hatalmas vertikális közösségi térben állva az épület nem tűnik nagynak. Növekvő és csökkenő méretű belső teraszok sora egyre csak fel és fel, a fény felé. Az épület tájolása okán ugyanis már délelőtt megcsillan a felső teraszokon a fény, egész különleges élményt nyújtva. A piazzáról a harmadik emeletig kanyarog felfelé a szobor-lépcső, amelynek nagyvonalúságát, egyéniségét nem tudják visszaadni a fotók. Míves faburkolatával szinte hív, hogy menjünk fel vagy le rajta, és még véletlenül se gondoljunk a liftre, mert az már odadobott kesztyű lenne a lépcső számára.

A fekete fokok mélysége arra emlékeztet, hogy egy lépcsőn sétálva is lehet komoly beszélgetéseket folytatni. Tényleg élmény, ahogyan feltárul a tér, és betölti központi szerepét, nem véletlen, hogy a lépcsőt és a kürtőt övező tereket a közösségi aktivitásnak szentelték. Itt alkalom nyílhat egy gyors megbeszélésre, ötletelni vagy éppen csak leülni kicsit gyönyörködni a belső-külső panorámában. A harmadiktól a hatodik emeletig egy egyszerűbb, de azért dizájnos lépcső vezet fel, melyet a világos szín és az üveg kombinációja öltöztet. A meglepetés a hatodik emeletre érve ismét megtalál: lenézve a kürtőbe, dominánsan a harmadik emelet teraszát látjuk, s elfog az érzés, hogy egy háromszintes épületben vagyunk.

A fa, üveg és nemesvakolatok kombinációja modern, mégis meleg atmoszférát teremt, amely harmóniában van az épület külső megjelenésévelA fa, üveg és nemesvakolatok kombinációja modern, mégis meleg atmoszférát teremt, amely harmóniában van az épület külső megjelenésével

Az épület funkcionális elrendezése lentről fölfelé az egyre elmélyültebb tevékenységek sorát képezi le. Az utcai bejáraton érkezve klasszikus térdramaturgiát tapasztalhatunk meg: az előtér normál magasságú belvilága után továbbhaladva tárul fel a nagy magasságú belső piazza. A földszint nagy részét az étterem nyüzsgése tölti ki, illetve itt található a függetlenül megközelíthető konferenciaterem. Az első emeleten a hídhoz közel pozicionált büfé központi szerephez jut, valamint már néhány tárgyaló is helyet kapott. A harmadik emelettől fölfelé kisebb-nagyobb open office munkaterületek következnek. A nyitott elrendezésű térsorokat időnként tárgyalók, egy-egy zárt iroda, telefonszobák teszik változatossá. A vezérigazgatói iroda a második emeleten a kürtő-terasz mellett találta meg a helyét, üvegfalával mintegy szimbolikus gesztusként közvetítve a dolgozók felé a nyitottságot, átláthatóságot, jelenlevőséget.

Mindenhol mértéktartó, akusztikai hangelnyelő burkolatokkal találkozhatunk. Az irodaterek komolyabb színeit a teakonyhák vidámabb tónusai visszatérő üde színfoltként ellenpontozzák. A belső terekben a vizuális komfortérzethez nagyban hozzájárul a növények folyamatos jelenléte. A Lab5 belsőépítész csapata hagyományosan jó munkakapcsolatot ápol a ZDA építészirodával, az épületbelsőn érződik, hogy már a tervezés korai fázisában is együttműködött a két csapat.

A különböző anyagok és formák használata az egység és az egyediség kombinációját teremtik meg, ahol minden elem része egy nagyobb rendszernek, de önálló karakterrel is bírA különböző anyagok és formák használata az egység és az egyediség kombinációját teremtik meg, ahol minden elem része egy nagyobb rendszernek, de önálló karakterrel is bír

Klasszikus irodaelrendezést láthatunk, középen a kevesebb fényt igénylő funkciók, liftek, vizesblokkok, menekülőlépcsők helyezkednek el, a homlokzatközeli, fénnyel teli értékes területeket a munkahelyek foglalhatják el. A gépészeti udvarok a hatodik emeleti alaprajzból harapnak ki területeket, cserébe nem került a tetőre gépészet.

Izgalmas motívum még az épületben a belső teraszokat övező finombeton „szalag”, amely folyamatosan hullámzik az épületen kívül-belül. Már a megérkezéskor feltűnik, a bejáratot jelöli, a gépkocsibejárathoz hátrakanyarodva előtetővé alakul, körbefut az épületen, majd hátulról visszakanyarodva terasszá válik, hogy aztán újra eltűnjön az épületben és a belső teraszokat szegélyezze. A „szalag”-koncepció is mutatja azt a csipetnyi innovációt, amely az épület számtalan pontján megjelenik. A KKI-hez képest több dolog is 2.0-s verzióban jelenik meg a házon, itt lehet említeni a még expresszívebb szobor lépcsőt, vagy a hatalmas üveghomlokzatok pontmegfogás és hátsó sodronymerevítés nélküli megoldását. A homlokzati hullámvonal-motívum térben több irányban görbült acéltartója is az innováció kategóriájába esik, csakúgy, mint az egyedi méretű homlokzati lamellák mögött rejlő parametrikus tervezés. Az épület korszerű gépészeti rendszerét jelzi a talajszondás hőszivattyú és a hűtő-fűtő felületek alkalmazása.

A belső terek optimális kialakítását a cég számos dolgozójával folytatott interjú és egyeztetés előzte megA belső terek optimális kialakítását a cég számos dolgozójával folytatott interjú és egyeztetés előzte meg

Vajon mi a receptje egy jelentős, originális építészeti gondolat megszületésének? Az építészeti szaknyelvben létezik egy kifejezés, a belülről kifelé tervezés módszere, ami azt jelenti, hogy először az épület belső működését kell megoldani, a helyszínből, a kontextusból kiindulni, majd ezután érdemes megnézni, hogy milyen külső épületformát generál a sok tervezési szempont eredője. Zobokiék számtalan épület után itt is e tervezési módszer mellett tették le voksukat, és ismét egy karakteresen egyedi ház született.

Az alaprajzokat nézegetve, egyre inkább feltűnik annak hajó formája. Talán nem véletlenül azt juttatja eszembe, hogy mindaz, amit ez az épület jelent, valódi zászlóshajóként tudja majd kormányozni a Richter Gedeon vállalatot a nemzetközi vizeken.

Tervezés éve: 2019-2024
Kivitelezés éve: 2021-2024
Nettó alapterület: 15 288 m2

Generáltervező: ZDA – ZOBOKI Építésziroda Kft.

Vezető építészek: Zoboki Gábor DLA habil., felelős tervező, Csiszér András vezető design építész tervező, Oláh Éva projektvezető építész tervező, Besey Judit projektvezető építész tervező, Arian Choroomi építész
Építészek: Bánsági Dávid, Cserháti Csinszka, Finta Endre

Építészek, kiviteli tervezés: Nagy Mihály, Híri Zsolt, Bálint Tímea, Jankovics Márk, Istók Viktória (Vision Építésziroda Kft.)

Belsőépítészet: Erdélyi Linda vezető belsőépítész, Gáspár Virág Anna vezető építész, Székely Dávid projektvezető építész, Bató Blanka építész (Lab5 Építésziroda Kft.)

Tájépítészet: Hómann János projektvezető tervező, Pécsi Máté, Hómanné Huszti Bernadett, Ripszám Eszter, Wang Xiao (OBJEKT Tájépítész Iroda Kft.)

Műszaki ellenőr: 3E International Kft.

Megrendelő: RICHTER GEDEON Nyrt.

Projektmenedzser: Szilágyi Dávid

forrás: OCTOGON MAGAZIN

főkép forrása: index.hu